Close
Type at least 1 character to search

Marketing válság idején — 5 tipp mire érdemes figyelni

Marketing válság idején

A legfontosabb, hogy a marketing válság idején se álljon le, sőt ilyenkor kell csak igazán felpörgetni!

Manapság már a csapból is az folyik, hogy ősztől még soha nem tapasztalt válsághelyzetben találja magát szinte az egész világ. Ez természetesen kicsit sem meglepő, hiszen az elmúlt években a koronavírus után még egy háború is kirobbant, ami szintén hozzájárult ahhoz, hogy folyamatosan a brutális inflációról és a hamarosan végleg bekövetkező krízishelyzetről beszélhessünk. A marketing válság idején a legjobb lehetőség, hogy versenytársainkat megelőzzük és ne tűnjünk el a piacról.

Ilyen helyzetekben a legtöbb vállalkozásnál, a kiadások csökkentése miatt, rögtön a marketingre szánt büdzsét csökkenti. Azonban a történelem során már több negatív példa is tükrözte, hogy ez az üzleti gondolkodás nem a túlélést segíti elő, inkább az eddig elért sikereket sodorja veszélybe. 

Ezért a következőkben szeretnénk tippeket adni, hogy ilyen helyzetben, hogy tudod kihozni a legtöbbet a marketingre szánt költésekből:

Marketing Válság

1. A meglévő ügyfelek

Válsághelyzetben talán az első és egyik legfontosabb, amire figyelni kell, hogy a meglévő ügyfeleinket ne veszítsük el. Az ő problémája, a mi problémánk is egyben. Ez azért is fontos, mivel sokkal olcsóbb és egyszerűbb meglévő ügyfeleket vásárlásra bírni, mint új ügyfeleket találni. Mindenképpen dolgozni kell a meglévő vásárlóink bizalmán, és csak utána érdemes további ügyfeleket keresni.

2. Következetesség

Már több előző blogunkban is hangsúlyoztuk, hogy mennyire fontos előre megtervezni a marketing stratégiát, majd ahhoz ragaszkodni,  azonban bizonytalan időkben méginkább elengedhetetlen. A jelenlegi ügyfeleink megtartása miatt egyáltalán nem szerencsés, ha akár a cégnevet vagy az üzleti modellt nagyban megváltoztatjuk. Az átalakítások kis valószínűséggel hoznak új ügyfeleket, inkább csak az aktuálisakat bizonytalanítja el, amivel pedig az elvesztésüket kockáztatjuk.

3. Erősítés és bátorítás

Mivel a történelemben már többször előfordult válsághelyzet, ráadásul nem is olyan régen, így bátran állíthatjuk, hogy az ügyfelek megerősítése és bátorítása sok márkának bevált,a recessziós időszakban történt kommunikációja során. Hogy mit értünk pontosan megerősítés és bátorítás kapcsán? Kétséges időkben nem meglepő, ha az emberek nem a legderűsebben látják a mindennapjaikat. Ez pedig egy márkának nagy lehetőséget tud adni arra, hogy fogyasztóit pozitív kommunikációkkal bátorítsa, így könnyen el lehet érni, hogy a közönség erős érzelmeket tápláljon a cég iránt.

Különböző nagy márkák válsághelyzetben való marketingkommunikációjáról itt részletesebben olvashatsz.

4. Online jelenlét

Fogyasztókkal a XXI. században nélkülözhetetlen tartani a kapcsolatot, erre pedig az online tér az egyik legkiválóbb lehetőség. Egy 2022-es felmérés szerint már több, mint a világ népességének fele használ valamilyen social media platformot. Online tartalom marketing például egy nagyon olcsó és egyszerű megoldás arra, hogy folyamatosan lehessen kommunikálni az ügyfelekkel. Online hirdetéseknél pedig, ha kitapasztaljuk mire van szüksége a fogyasztóinknak, akkor könnyedén elérhetjük őket releváns hirdetésekkel, amivel új partnereket vagy ügyfeleket tudunk szerezni.

5. Versenytársak figyelése

Mivel, krízishelyzetben a marketingre szánt keret az, amit sokan sajnálnak, így nagy valószínűséggel tisztulni fog a piac, ami pedig lehetőséget adhat a vállalkozásunknak, hogy nagyon részesedésre tegyen szert. Ezért nagyon fontos figyelni a konkurenciát, mert ameddig más vállalat csökkenti a költségét, addig kisebb a verseny a kiemelt hirdetési helyekért, aminek köszönhetően kevesebb pénzért több megjelenést lehet elérni.

Összegezve tehát nem egyszerű dolog recesszió alatt a marketing folyamatos építése, azonban, ha megfelelő odafigyeléssel és precizitással csináljuk biztosan jobban megtérül, mint átlagos gazdasági időszakokban. 

Ha további tippeket szeretnél arra vonatkozóan, hogy hogyan lehet hatékonyan kommunikálni válság idején, vagy támogatást keresel a márkád következő kampányához, akkor az alábbi linken vedd fel velünk a kapcsolatot!